Az ablak

 

   Két, súlyosan beteg ember feküdt ugyanazon kórteremben. Egyikük minden nap délután felült az ágyban egy órácskára, hogy ezzel megmozgassa a szervezetét. Az ágya a kórterem egyetlen ablakához a közelebbi volt. A másik beteg ember egész nap csak feküdt az ágyában, a plafont bámulva. Beszélgettek a családról, feleségről, gyerekekről, a katonakorukról, a nyaralásaikról, ahogy ez szokásos ilyen helyzetben. Az az ember, aki az ablaknál feküdt, minden délután, amikor felült, azzal töltötte az időt, hogy elkezdte közvetíteni a másiknak, mit lát az ablakon át a kinti világból. A másik ágyon fekvő embert egy idő után szinte csak ezek a színes beszámolók tartották életben, már alig várta őket, ez volt minden változatosság az életében.

   Az ablak egy kellemes, tavacskával díszített parkra nézett. Vadkacsák és hattyúk úszkáltak a tavon, és gyerekek játszottak távirányítós játékhajóikkal rajta. Szerelmespárok üldögéltek a színes virágágyások mellett órákig, egymásba felejtkezve. Miközben az ablak melletti beteg kimerítő részletességgel írta le a kinti világot, a másik, folyton fekvő behunyta a szemét és maga elé képzelte a látványt. Egy meleg délutánon az ablak melletti ember egy, a parkon átvonuló karneváli menetről beszélt. Bár a folyton fekvő ember nem hallotta a zenészeket, maga elé képzelte őket a másik érzékletes leírása alapján. A napok és hetek teltek. Egy reggel a betegeket fürdetni készülő nővér az ablak melletti embert élettelenül találta az ágyában, mert az éjjel csendben elaludt örökre. Elszomorodva hívta a személyzetet, hogy kivigyék az elhunytat. Amint alkalom kínálkozott rá, a korábban a belső ágyon fekvő beteg kérte, hogy a másik ágyban fekhessen. A nővér szívesen segített, kényelembe helyezve őt azon az ágyon, majd magára hagyta. Lassan, fájdalmaktól gyötörve az ablak felé fordult az ember, és megdöbbenve látta: az ablak egy tűzfalra néz. Megkérdezte a nővért, mi történhetett az eltávozott szobatárssal, hogy olyan szépnek festette le az ablakon túli világot.
A nővér elárulta, hogy az az ember vak volt, így nem láthatta a falat sem.
- Valószínűleg csak bátorítani akarta Önt! - mondta a férfinak.

 

Egy amerikai pszichiáter meséli:
Jay Wouk, az Egyesült Államok egyik leghíresebb ügyvédje
kopogtatott be hozzám.

 

   Elpanaszolta, hogy elviselhetetlen fejfájás gyötri, és mivel többektől hallott már eredményes hipnotikus gyógymódomról, hozzám jött bajával. A hatodik kezelés alkalmával kezdtek megszünni a fájdalmai, ugyanakkor furcsa kísérőjelenségekre lettem figyelmes. Ahogy egyre inkább visszavezettem az időben egyre gyakrabban beszélt önmagáról, mint Horst Wesen nevű német vándorszínészről, aki 1582 október 6-án halt meg, negyven éves korában és Köln közelében, Tharden falu temetőjében van eltemetve.

 

   Hipnózisa alatt kitünően beszélt németül, és szakértők szerint olyan nyelvjárással amelyet abban az időben beszéltek. Elutaztunk Köln-be, megpróbáltuk megkeresni Tharden községet. A kis falunak ma Tard a neve és temetőjében nem találtunk Horst Wesen feliratú sírkövet.
Wouk hipnotikus álmában levezetett a falu futballpályájára, és közölte, ezen a helyen volt Tharden temetője a XVI.században. Sok pénzt ajánlott fel a községi elöljáróságnak, amely végül is engedélyezte az ásatást. Elsőnek egy kis templom romjai kerültek elő, majd a templom körül a temető is. Megtaláltuk Horst Wesen sírját, de sírkövön 1582 október 15-e volt feltüntetve Wouk határozottan állította, hogy október 6-án akasztották fel.

 

   Ismét hipnotizáltam. Álmában különös történetet mondott el színészsorsáról. 1582 október 4-én Köln-ben meggyilkolták és kirabolták a város leggazdagabb pénzváltóját, Trummen bankárt. Mindenki tudta, hogy a tettes a rendőrség parancsnoka Dimnitz kapitány volt, de senki sem mert szólni, az emberek rettegtek a nagyhatalmú rendőrfőnöktől. Dimnitz elfogatta Wesent, mivel úgy gondolta, hogy a bolondos vándorszínészt úgysem védi senki, őt vádolta a gyilkossággal.

 

   Wesen szenvedélyesen védekezett és közölte, hogy a gyilkosság időpontjában Köln-től 300 km-re a szeretőjénél tartózkodott. A bíróság amely Dimnitz befolyása alatt állt, 1582 október 5-én olyan döntést hozott, amely szerint, ha Wesen két napon belül bebizonyítja, hogy a rablógyilkosság idején a szeretőjénél tartózkodott akkor felmentik, de ha nem akkor felakasztják.

 

   A színész barátai elindultak lóháton, hogy megkíséreljék a lehetetlent és elhozzák a koronatanút. Nem sokkal éjfél után katonák jöttek a színészért és kivezették a börtönudvarra ahol az akasztófa állt. Az ügyész közölte, hogy miután tíz nap elteltével sem tudta ártatlanságát bizonyítani az ítéletet végrehajtják. Még mielőtt megszólalhatott volna megragadták, és felakasztották. Holttestét kiadták a barátainak, akik kétnapos gyötrelmes utazás során elhozták magukkal a koronatanút Wesen szeretőjét.

 

   1582 október 5-én éjfélkor hajtották végre ugyanis XIII. Gergely pápa naptármódosító reformját, amelynek következtében 1582 október 5-én éjfélkor egy pillanat alatt 1582 október 16-a lett.

 

   Barátai először egy névtelen sírba temették, és csak Dimnitz halála után helyezték az általunk felfedezett sírba. Így Wouk helyesen emlékezett 1582 október 6-ára mint erőszakos halálának pontos dátumára.

A fal

 

   1982-ben a spanyolországi Ponferrado városában lebontottak egy régi házat. A több mint száz éves falakat eltakarító munkások a történelmi városnegyed épségére való tekintettel nem alkalmaztak robbantást, hanem felülről lefelé haladva téglasoronként bontották le a vastag falakat. Az egyik szinten váratlanul egy emberi koponyával néztek farkasszemet. Megdöbbenve bontották tovább a falat, mert gyanították, hogy a koponya alatt egy egész csontváz rejtőzik a falban. Közben a munkavezető bűntényre gyanakodva értesítette a rendőrséget. Az eset különlegességére való tekintettel bűnügyi szakértőket is hívtak a helyszínre, és az ő jelenlétükben folytatták a bontást. A munka előrehaladtával mind döbbenetesebb látvány tárult a jelenlevők szeme elé. A falban egy 20-25 éves férfi csontvázát találták, meglehetősen szokatlan formában. A gyanút, hogy az építők annak idején egy halottat falaztak be, kénytelenek voltak elvetni. Ugyanis a téglák között nem találtak emberi test befogadására alkalmas üreget. A fal és a csontváz szerves egységet alkotott. A szakértők szerint a fiatalember kb. 70 évvel ezelőtt került a falba, de hogyan? Hiszen a bordái között, a valamikori testében is téglák voltak. Az egyik bordacsontja és a bal alkarja pedig egyenesen benne volt egy-egy téglában. A ház építési idejéből arra következtettek, hogy a fal már rég ott állt, amikor egy ember valamilyen általuk ismeretlen módon belekerült. Úgy nézett ki, mintha át akart volna sétálni rajta, de nem tudott kijönni belőle, így az építmény foglya maradt. Feltehető azonnal életét vesztette.

 

   Aki olvasta H. G. Wells: Faljáró című novelláját, talán azonosíthatja a főszereplőt.

 

Köd előttem, köd utánam

 

   1969-ben a brazíliai Sao José de Rio Preto városában egy kis családi összejövetel volt, ahol a rokonság az egyik nagybácsi születésnapját ünnepelte. Az eseményen részt vett a 37 éves Paulo da Costa is. Délután kiment a teraszra egy kicsit körülnézni. A sarkig kitárt ajtón át mindenki látta, amint a korlátnál állva a várost szemlélte. Még egy perc sem telt el, amikor a húga csodálkozva felkiáltott. Paulo eltűnt! Ez a megállapítás azonban nem teljesen felelt meg a valóságnak, mivel a többi családtag egyöntetű véleménye szerint nem egy pillanat alatt tűnt el. Semmivé válásának folyamata 8-10 másodpercig tartott. Először a két lába tűnt el. Rémisztő látványt nyújthatott a levegőben lebegő csonka test, így nem csoda, hogy a rokonok nem mertek a segítségére sietni. Paulo alighanem észrevette a rémült pillantásukat, és lenézett a lábára. Döbbenten állapította meg, hogy nagy bajban van, és segélykérő pillantást vetett a családjára. Kiáltani is akart, de erre már nem volt ideje. A szemtanúk elmondása szerint testének szélei vibrálni kezdtek, majd eltűntek a karjai és a feje is. A kontúrvonalak elmosódása úgy ment végbe, ahogyan kánikulában a forró országút felett reszket a levegőréteg. Utoljára még látták a szemét, azt a kétségbeesett, segítségért könyörgő néma szempárt. Utána nyomtalanul eltűnt a világunkból. A jajveszékelő rokonok riasztották a szomszédokat, majd kihívták a rendőrséget is. Átkutatták a terasz környékét, majd a kertet, végül a szomszédos házakat, de sehol sem találták meg. Másnap lebontották az egész teraszt, de hiába vizsgálták a törmeléket, nem bukkantak a nyomára. A család ma sem érti, hogy mi történt. Egy idő után a bíróság hivatalosan holttá nyilvánította az eltűntet. A család ebből a nem mindennapi fizikai jelenségből csupán annyit fogott fel, hogy Paulo "szétfolyt a levegőben".

 

 

 

 

 

 

Oldal: Érdekes történetek
Viccek, képek, videók, minden ami fail xD - © 2008 - 2024 - szeretitek-a-mindent-xy.hupont.hu

Ingyen weblap készítés, korlátlan tárhely és képfeltöltés, saját honlap, ingyen weblap.

ÁSZF | Adatvédelmi Nyilatkozat